Aztán tovább

2010 január 18. | Szerző: caline |

 

Első találkozásunk a közeli városban történt. Lejött Pestről ez az ír – annyira látni akart.

Leszállt a vonatról – én halálosan féltem. Aztán megpillantottam egy
különös figurát. Katonai nadrág és csíkos póló, hatalmas sportcipő –
hát, mit ne mondjak, nem volt valami vonzó látvány. Az arca végül is
kedves volt, de olyannyira nem magyar, hogy csak ordított róla a
külföldiség…Nem ismert rám, elment mellettem. Én pedig leültem a
peronon, előrehajolva vártam, mikor fordul vissza ez az ember … Aztán
csak megismertük egymást. Elvittem “várost nézni”… A fagyizónál –
mert nagyon meleg volt még tavaly szeptember 25-én – kezdtem érezni,
hogy megtetszettem neki. Nálam ez még nem volt kölcsönös. A tinilányok
röhögcséltek a hátunk mögött -nem tom mért -talán olyan viccesek
voltunk? Vagy a srác nadrágján? Vagy a bénázáson? Nem voltunk még a
helyzet magaslatán. Ugye, írül nem igazán tudok – bár nagyon
igyekeztem. Az angolom inkább valami hunglish, nem brit, nem amcsi…
Na, hát sokat beszélgettünk – de hallgattunk is. Amikor a padon
mellette ültem, akkor már valami baráti vonzalom elindult bennem…